The thing about human beings is that they are constantly inconstant. We all have nobility in us, we all have moments of weakness, we all say things we don’t mean, we do things we wish we hadn’t done. And then there are days when we are amazing, and we are the best version of ourselves.
DW/SH Christmas present from @memolibri :)
December 2011. I got a present which contained these: a blue letter, a pistachio-flavoured chocolate, and an amazing notebook with leather-spine. But it was cryptic.
The package:
Koncert, kórus…
Semmi sem helyettesítheti azt az érzést, amikor kint állsz a színpadon ezernyi szempár figyelő tekintete közt, és tudod, hogy minden azon múlik, mennyire figyelsz. Mennyire érted a néma pillanat szavait. Egyetlen mozdulat, rezdülés, intés parancsait. Akkor, ott te vagy csak. És mégsem. Mert nem lehetsz az, aki vagy a többiek nélkül, akik mind ugyanígy figyelnek, ahogyan te is. A vezénylő pálca suhanása a zenével telt éteren át, a karmester tökéletesen kiszámított mozdulatai élesen hatolnak az elmébe. Ő az, aki ott, akkor mindent irányít. Hozzá igazodik egy egész zenekar, egy teljes kórus. Rengeteg ember, rengeteg egyén, akik akkor mind egyszerre összeolvadnak a karmesteri pálca hívószavára. A húrok együtt rezdülnek, az ajkak mind egyszerre nyílnak és zárulnak, és ha kell, együtt válik minden hang hirtelen semmivé.
Ez egy igazi előadás ismertető jele. Az az együtt érzés, az a mindent átjáró láthatatlan összefogó erő, ami a nyomtatott kotta hangjegyeit életre hívja.
Mindez persze nem egy csettintésre vagy pálcasuhintásra alakul ki. Fokozatosan, hosszú, fárasztó próbák során kell felépíteni hangról hangra. És sokszor egyáltalán nem tűnik úgy, hogy valaha is meg fog jelenni ez az erő. Azonban, ha az összhang győz a hangzavar felett, akkor nem lesz gond. :) És végül nem is lett gond a karácsonyi előadáson. Néhány apró malőrt leszámítva - mint például egy-egy váratlan improvizáció, vagy, hogy egy kotta fejjel lefelé volt befűzve - szerintem jól sikerült a hangverseny.
Megállás pedig nincs. Jön majd egy következő fellépés újabb darabokkal, újabb zenekarral, újabb karmesterrel és persze sok-sok próbával töltött órával. De addig is csak óvatosan a hangvillával csörgőtojást reggelizőkkel, és centrum előtt skálázókkal. ;)
A lírikus epi(b)logja
Csak én bírok blogomnak hőse lenni,
első s utolsó mindegyik dalomban:
a virtuális étert vágyom rímbe szedni,
de jelszavamnál tovább nem jutottam.
Honlapokba zárva soraimat járom,
ám a kiutat sehogysem találom.
Hipertext hálóval átszőtt itt minden;
bináris számsor vagyok, de akkor mi Isten?
Erős tűzfal mögül nincs mód kitörnöm,
csak frissítésem juthat egy résen át,
míg van ki honlapomra rátalál.
Én maradok magam számára börtön,
kód és kódoló mind részemmé vált,
s a gondolat újra magára talált.
(Publikálva: Mestereink nyomában: Színrelépnek a Magyar Író Akadémia III. évfolyamának végzős hallgatói. Bp. 2008. 102. o.)
Itt van az újév, itt van újra,
S új, mint mindig, énnekem.
Tudom is én, hogy mi okból,
Szeretem? de szeretem.Kiülök az erkélyemre,
innen nézek az ég felé,
hallgatom a tüzijáték
s pezsgös dugó csevelyét.
Boldog új évet kívánok!
Merry Christmas and Happy Holidays!
Készítettem néhány képet a legújabb Bomo Art naplómról. Nem is tudnék jobbat elképzelni a különleges alkalmak megörökítésére. Az első pedig, amit vettem, velem együtt járja a világ azon szegleteit, ahová csak eljutok.
…scripta manent
Élménybeszámoló a 2011. június 22-i salgótarjáni terepgyakorlatról:
Korábban már jártam Salgótarjánban. Még egészen fiatalon. Emlékszem, az út olyan volt, mintha a vonat csak a kedvünkért vágtatott volna át a hegyeken és erdőkön, néha meg-megpihenve a házak között. Nem is vettem észre, milyen hoszú volt az út. Csak az a pillanat él a gondolataimban még ma is tisztán, ahogyan egy felüljáróhoz érve a fékek felsikítottak, a kocsi rándult egyet, majd hirtelen megállt. A hangosbemondóból egy nő szaggatott hangja szólt, de a kupék előtti szűk folyosón araszolva nem lehetett érteni, mit is mondott. Mintha a fejek és csomagok áradata minden hangot magába olvasztott volna egyetlen, hömpölygő zajtengerbe. Leszálltunk. Hallottam a sorra becsapódó kocsiajtókat és a vonatfüttyöt, a távolodó lábak és műanyag táskakerekek zörgését, majd a vonat hangja is a távolba veszett. Csak a város maradt. Egészen más volt. Volt benne valamilyen megfoghatatlan titokzatosság. Egy rejtély, ami felfedezésre vár. Izgatottan próbáltam kibújni újra meg újra a kettesoszlopba igazgatott libasorból, hogy minél többet láthassak, amerre csak megyünk.
The Alphabeth by n9ve (on Vimeo)
Számos versnek logaritmus,
számtalannak még több jár;
gyököt vontam verseimböl,
négy sor maradt, nem több már.
– √vers –
A másodpercesek avagy sms-epigrammák újabb tagja.
(ui.: A Tumblr a ‘ő’ betűimből is gyököt vont… )
my new #Letterpress video, check it out :)
József Attila emlékére
Száz év telt el,
ám ez csak a kezdet,
mert lelked örök,
s megragadta a percet,
mely földi valódat
a természetnek adta,
s emléked részére
csak sírkövedet hagyta.
Ám lelked halhatatlan,
örök írt hagyott a mára:
versbe írt történetét
hagyta nekünk hátra.
Az első, antológiában megjelent zsenge… Napra pontosan öt éve, hogy ezt írtam.
Álomfoltos, füstös árnyak.
Esöpettyes ablakok.
Forró illat perzsel fel mindent.
Friss kávémmal baktatok.
- Hétköznapok -
A másodpercesek avagy sms-epigrammák egyik tagja.
Mmm… Like! :)
