Mese az esetragokról

Aki szerint a magyar nyelvben előforduló esetragokat nem lehet megtanulni, annak itt van egy kis segítség. Egy mese… az esetragokról. 

Volt egyszer egy nominativus, aki mindenképp szeretett volna találni egy akkusativus(t), de csak egy lokativus(t) talált. Genitivus(nak) támadt egy ötlete, és útbaigazítást adott. Így hát Nominativus elment először Illativus(ba), majd járt Inessivus(ban) is, azonban így sem járt sikerrel. Végül Ellativus(ból) azzal a jóslattal jött el, hogy amit keres, azt a superessivus(on) találja majd meg. Beszéltek neki Delativus(ról), a delelő remetéről is, aki mindig sublativus(ra) tereli a szót, amikor adessivus hollétéről kérdezik. Nominativus hét nap, hét éjszaka ment mendegélt az ablativus(tól) (a jóstól) kapott térképpel. Már egészen közel járt Allativus(hoz), ám végül csak Terminativus(ig) jutott, ahol a lakók mind Dativus(nak) az uralma alatt élték mindennapjaikat formális formativusok(ként).  A meghatározott célú kis falu lativusait azonban nem hagyta nyugodni egy rejtély. A lakók elkezdtek translativus(szá) válni. Mindenki, aki kapcsolatba került valamilyen instrumentalis(szal), teljes hasonuláson ment át. Nominativus rájött, hogy ennek a rejtélynek a causalis finalisa nem más, mint a falu rémének a lakosságra szórt – distributivus(onként) egy-egy – átka. Hősünk megkereste a falu rémét, és elmesélte neki a történetét sociativusi eset(estül). A rém pedig elmondta neki, hogy a lakosság csak formalisi essivus(ul) szolgált neki arra, hogy Dativusnak a gonosztetteit formalisi(képpen) visszafordítsa rá. Az átok pedig - így szólt - a nagy temporalis(kor), az idők eljövetelekor fog megtörni. Addig viszont a falu lakóinak a distributív temporalisi időszámítás szerint napo(nta) egy-egy birtokra utaló, birtokos személyjellel ellátott (-é) esetraggá kell változniuk.