A lírikus epi(b)logja
Csak én bírok blogomnak hőse lenni,
első s utolsó mindegyik dalomban:
a virtuális étert vágyom rímbe szedni,
de jelszavamnál tovább nem jutottam.
Honlapokba zárva soraimat járom,
ám a kiutat sehogysem találom.
Hipertext hálóval átszőtt itt minden;
bináris számsor vagyok, de akkor mi Isten?
Erős tűzfal mögül nincs mód kitörnöm,
csak frissítésem juthat egy résen át,
míg van ki honlapomra rátalál.
Én maradok magam számára börtön,
kód és kódoló mind részemmé vált,
s a gondolat újra magára talált.
(Publikálva: Mestereink nyomában: Színrelépnek a Magyar Író Akadémia III. évfolyamának végzős hallgatói. Bp. 2008. 102. o.)
Itt van az újév, itt van újra,
S új, mint mindig, énnekem.
Tudom is én, hogy mi okból,
Szeretem? de szeretem.Kiülök az erkélyemre,
innen nézek az ég felé,
hallgatom a tüzijáték
s pezsgös dugó csevelyét.
Boldog új évet kívánok!
Számos versnek logaritmus,
számtalannak még több jár;
gyököt vontam verseimböl,
négy sor maradt, nem több már.
– √vers –
A másodpercesek avagy sms-epigrammák újabb tagja.
(ui.: A Tumblr a ‘ő’ betűimből is gyököt vont… )
József Attila emlékére
Száz év telt el,
ám ez csak a kezdet,
mert lelked örök,
s megragadta a percet,
mely földi valódat
a természetnek adta,
s emléked részére
csak sírkövedet hagyta.
Ám lelked halhatatlan,
örök írt hagyott a mára:
versbe írt történetét
hagyta nekünk hátra.
Az első, antológiában megjelent zsenge… Napra pontosan öt éve, hogy ezt írtam.
Álomfoltos, füstös árnyak.
Esöpettyes ablakok.
Forró illat perzsel fel mindent.
Friss kávémmal baktatok.
- Hétköznapok -
A másodpercesek avagy sms-epigrammák egyik tagja.
LCIS: Nyelvészeti helyszínelés - Az eset:
Dél-Amerika őserdeiben egy régészcsoport az ásatások során egy holt nyelvre bukkant. A helyszínre rövid időn belül megérkezett egy LCIS csapat, és megkezdték a helyszín biztosítását, ahol különös, nyelvtani szerkezet nélküli szintaxisok nyomaira bukkantak szerte a hyelszínen. Majd a szövegtestet a nyelvpatológiára szállították. A bonctani jelentésben ennyi állt: ” A korpuszon postmortem keletkezett szubdurális hematóma található, a test lexikai felszíne erősen heges, a grammatikai struktúrán korábbi sérülések nyomai láthatóak és több plasztikai beavatkozásra utaló varrat figyelhető meg a kommunikációs csatornákon. A halál oka azonban cianózis, ideje pedig a bomlási idő és a környező nyelvemlékek alapján ezer évre tehető”. Ez és a helyszínen talált, másik nyelvtől származó nyelvi ujjlenyomatok és szófoszlányok elvezették a nyelvészeti helyszínelőket az elkövetőhöz…
(folytatása következik)
Mese az esetragokról
Aki szerint a magyar nyelvben előforduló esetragokat nem lehet megtanulni, annak itt van egy kis segítség. Egy mese… az esetragokról.
Volt egyszer egy nominativus, aki mindenképp szeretett volna találni egy akkusativus(t), de csak egy lokativus(t) talált. Genitivus(nak) támadt egy ötlete, és útbaigazítást adott. Így hát Nominativus elment először Illativus(ba), majd járt Inessivus(ban) is, azonban így sem járt sikerrel. Végül Ellativus(ból) azzal a jóslattal jött el, hogy amit keres, azt a superessivus(on) találja majd meg. Beszéltek neki Delativus(ról), a delelő remetéről is, aki mindig sublativus(ra) tereli a szót, amikor adessivus hollétéről kérdezik. Nominativus hét nap, hét éjszaka ment mendegélt az ablativus(tól) (a jóstól) kapott térképpel. Már egészen közel járt Allativus(hoz), ám végül csak Terminativus(ig) jutott, ahol a lakók mind Dativus(nak) az uralma alatt élték mindennapjaikat formális formativusok(ként). A meghatározott célú kis falu lativusait azonban nem hagyta nyugodni egy rejtély. A lakók elkezdtek translativus(szá) válni. Mindenki, aki kapcsolatba került valamilyen instrumentalis(szal), teljes hasonuláson ment át. Nominativus rájött, hogy ennek a rejtélynek a causalis finalisa nem más, mint a falu rémének a lakosságra szórt – distributivus(onként) egy-egy – átka. Hősünk megkereste a falu rémét, és elmesélte neki a történetét sociativusi eset(estül). A rém pedig elmondta neki, hogy a lakosság csak formalisi essivus(ul) szolgált neki arra, hogy Dativusnak a gonosztetteit formalisi(képpen) visszafordítsa rá. Az átok pedig - így szólt - a nagy temporalis(kor), az idők eljövetelekor fog megtörni. Addig viszont a falu lakóinak a distributív temporalisi időszámítás szerint napo(nta) egy-egy birtokra utaló, birtokos személyjellel ellátott (-é) esetraggá kell változniuk.
A szavak, az ünneplőbe öltözött ötletek táncra gyülnek a puha papírparketten. Majd a teremben csendben, halk sercegéssel keringő szólal, s a tintaléptek apró gyöngy nyomaikkal emlékeket írnak a papírparketten a papírporba.
Kérem szépen, van értelme!
Nem szokásom újraposztolni bejegyzéseket, azonban ez kivételesen egy olyan bejegyzés, ami még az előző blogom idején készült. Úgy gondoltam megéri átmenteni erre a frissebb helyre. :)
A napi rutin, a társadalmi szokások rabjai vagyunk mindannyian. A legtöbb cselekvésünket megszokásból csináljuk. És mi értelme is van valójában? Talán az, hogy ezekre a mozdulatokra már nem kell annyira figyelni, mert belénk ivódtak. Járunk minden nap. Nem is figyelünk rá, pedig összetett mozdulat. Először is felemeljük az egyik lábfejünket, eközben behajlítjuk a térdünket, majd izmaink segítségével előre lendítjük és újra a földre helyezzük, miközben egyensúlyunkat megtartva, máris a másik lábfejünket emeljük, hogy az utolérje az előtte lévő lábunkat. Így megy tovább mindaddig, amíg meg nem állunk. És ez csak egy a sok-sok megszokás közül.
Örkény groteszk látásmódját alapul véve írtam egy történetet, arról, hogy milyen lehetne egy rutinjaitól szabadulni vágyó ember. Az egyes szám első személyű megfogalmazási módot csupán azért választottam, mert egyes szám harmadik személyben megírva elvesztette volna a közvetlenségét. Hogy olyan legyen, mintha valaki egy naplóbejegyzésként írta volna.
