Készítettem néhány képet a legújabb Bomo Art naplómról. Nem is tudnék jobbat elképzelni a különleges alkalmak megörökítésére. Az első pedig, amit vettem, velem együtt járja a világ azon szegleteit, ahová csak eljutok.
…scripta manent
Élménybeszámoló a 2011. június 22-i salgótarjáni terepgyakorlatról:
Korábban már jártam Salgótarjánban. Még egészen fiatalon. Emlékszem, az út olyan volt, mintha a vonat csak a kedvünkért vágtatott volna át a hegyeken és erdőkön, néha meg-megpihenve a házak között. Nem is vettem észre, milyen hoszú volt az út. Csak az a pillanat él a gondolataimban még ma is tisztán, ahogyan egy felüljáróhoz érve a fékek felsikítottak, a kocsi rándult egyet, majd hirtelen megállt. A hangosbemondóból egy nő szaggatott hangja szólt, de a kupék előtti szűk folyosón araszolva nem lehetett érteni, mit is mondott. Mintha a fejek és csomagok áradata minden hangot magába olvasztott volna egyetlen, hömpölygő zajtengerbe. Leszálltunk. Hallottam a sorra becsapódó kocsiajtókat és a vonatfüttyöt, a távolodó lábak és műanyag táskakerekek zörgését, majd a vonat hangja is a távolba veszett. Csak a város maradt. Egészen más volt. Volt benne valamilyen megfoghatatlan titokzatosság. Egy rejtély, ami felfedezésre vár. Izgatottan próbáltam kibújni újra meg újra a kettesoszlopba igazgatott libasorból, hogy minél többet láthassak, amerre csak megyünk.
